Harcos hercegnő

 

Molnár Karina: A harcos hercegnő

 

Smaragdzöld fű borította a tájat, az égen bárányfelhők kergetőztek. Fáradt harcosnőnk  fekete –ezüst páncélján megcsillant a napfény, miközben fehér telivérjén vágtatott tovább. Ez a nap más volt, mint a többi, hisz az emberek lelkét valami megfoghatatlan boldogság kerítette hatalmába, valami reménység egy új szebb jövőről, ahol nem fogják egymást gyilkolni az emberek, ahol béke fog honolni, s nem lesz bűnözés.

Ez a szép érzés gyökeret eresztett a szívekben, s gyorsan kihajtott valami szép liliomvirág.

A hősnőnk is ezt érezte, mikor –e földre lépett. Mindenhol zene és jó hangulat fogadta. Emberek forgataga, akik táncoltak, nevettek fáradtan egymás viccein, s jól érezték magukat.

A fekete szépség leugrott lováról, s tekintetével éberen pásztázta a tömeget, hátha rá támadna valaki, vagy elemelné az erszényét, de hiába is szorongatta görcsösen kardja markolatát, nem történt semmi. Egy kisfiú elfutott mosolyogva, s már is tapogatta övét, de az erszénye még meg volt.

Vidáman menetelt a kocsma felé. Nem voltak ott részegek sem. Mindenki józan volt és tejet ivott, hozzá cipót falatoztak.

-Furcsa egy hely!- gondolta magában, majd rendelt egy húslevest.

Pár perc múlva ki is hozták s mennyei illata, volt, olyan, mint amit édesanyja főzött még anno kiskorában. Gyorsan fogta a kanalat és elkezdte falatozni a húsdarabokat, melyek lágyan omlottak szét a szájában, egy egész íz orgia játszódott le.

-Ez lehetetlen. Pontosan olyan íze van, mint anyám levesének. –gondolta, majd fizetett, miután elfogyasztotta az ételt, s sietett kifelé, hogy hátha ellopták a lovát.

A ló ott volt, s mosolygott. Ő is jól érezte magát még táncolt is, s dobálta a sörényét előre-hátra.

Mikor rá akart ülni, az állat ledobta a nyergéből.

Ekkor megjelent egy férfi odaugrott szélsebesen s felsegítette a lányt.

Mikor a szemeibe nézett, majdnem elolvadt. Egy igazán jóképű férfi volt, hullámos barna hajzuhatag keretezte szimmetrikus arcát, orra egyenes volt, szemei akár a forró kávé, ajkai teltek akár a cseresznye. Gyorsan megnyalta a száját, s nyelt egyet.

A férfi megkérdezte, hogy jól van-e. Ő bólintott, s azután már nem volt ura magának, hisz eluralkodott rajta a vágy, s gyorsan megcsókolta őt.

A férfi viszonozta a csókját, mely lédúsnak hatott, és édesnek akár a likőr.  Megfogta a kezét, s magával vezette a tömegbe, egy kör közepébe, ahol tűz lobogott, s csóváiból táncoló alakok rajzolódtak ki. Mindenki táncolt, elmosódtak a fények, a mély kábulat kerítette a hatalmába. Elkezdett táncolni az ismeretlen zenére, mely egy lehetett az ősi természet zenéjével.

A férfi magához ölelte bőr mellénye melléhez nyomódott, táncoltak ,talán egész éjjel, majd hirtelen elsötétült minden.

Mikor kinyitotta a szemeit, fájt a feje, szédült. Mikor körbenézett egy nagyon cifra aranyszobát látott teli nők szobraival, perzsa szőnyegekkel, a bútorok is aranyból voltak, és elefántcsontból faragva. A férfi odaült hozzá, megsimogatta az arcát. Ekkor a harcosnő magához tért a kábulatból és hátraszorította a férfi a kezeit, majd leteperte a földre.

-Mint csináltál velem? Mit adtál be nekem?

-Semmit, saját akaratodból jöttél velem.

-Valami trükköd volt valld be!-kiáltott mérgesen, majd köpött egyet a földre.

-Én vagyok a szerelem tündére. Pontosabban Loveair a tündérkirály.

-Én meg a legnagyobb rémálmod!- suttogta a lány, majd leütötte őt és rohant, hogy ajtót keressen.

Csak sajnos a szoba nagy volt és kerek, nem volt ott ajtó, de voltak ablakok. Kinézett az ablakon, de csak felhőket látott, s rettentő nagy mélységet. Mintha a mennybéli magasságokban lett volna.

-Most mit csináljak?-gondolkodott magában, miközben lerágta a körmeit idegességében.

Ekkor érezte, hogy valaki közeledik a háta mögött, gyorsan felkapta az egyik porcelán vázát és el akarta találni vele, de ehelyett a falhoz csapódott nagy kongó hanggal.

Loveair arcán mosoly terült szét, de ez sem hatott, a lány belé rúgott, csapkodott, harapta ahol érte.

Ez mindhiába történt ellensége lefogta a kezeit, majd szemébe nézett. Ebben a tekintetben volt, az élet összes titkának örvénye a veszély és a mámor keveredése. Ekkor újra megcsókolták egymást, s mikor véget ért az enyelgés, a lány gyorsan az ablak felé vetette magát. Már kiesett volna a nagy mélységbe, de valaki elkapta a lábánál fogva, s visszahúzta. Az a valaki később a hasát fogva röhögött, mondván, hogy ilyen emberlányt se látott még soha.

-Ennyire nem tetszem,hogy képes lettél volna levetni magad a mélybe?- kérdezte kevésbé magabiztosan a férfi tündér.

-Nem érzek semmit, hagyjál békén!- mondta sziszegve a lány.

-Az érintésemre összerezzensz, de mégis tudsz ellenállni az erőmnek. Biztos benned is van tündér vér.

-Nem tetszel, s hagyj elmenni! Nem tudom mi ez a hely, nem tudom ,hogy miért tartasz fogva, de eressz el, mert fontosabb ügyeim is vannak nálad!-kiáltotta a fekete hajú szépség majd dobbantott egyet a hatás kedvéért.

-Itt senki sem tart fogva, senki sem kényszerít saját akaratodból töltötted velem az estét!

- mi történt? ügye nem jöttünk össze?

- nem mert elaludtál, de könyörögtél, hogy veled legyek!

- mi én soha nem könyörgök egy férfinak! Biztos kitalálod, s biztos bele kevertél valamit az italomba!

- Nem igaz! Én vagyok a szerelem tündérkirálya, s pont ilyen feleségre van szükségem, aki tud ellenállni az erőmnek, s megtaláltalak.

Ekkor csettintett egyet, s mindketten egy bálterembe kerültek, mely tágas volt, s mindenhol kis tündér pincérek lebegtek, bőrük kék színben pompázott,  s ételt ajánlottak. A lány nem fogadott el semmit. Felcsendült egy gyönyörű dallam s a ruhájuk is átváltozott. A harcosnő páncélja helyett, bézs színű mélyen dekoltált ruhát kapott, mely földig ért. Haja feltűzött lett s lágy hullámokban omlott alá a vállaira. A férfi szmokingot öltött magára, majd megforgatta a lányt a terem közepén. Táncoltak, s forogtak. Körülöttük hirtelen tömeg lett, s mindenki szélsebesen repült, körözött, megint minden szédületes lett, a színek kavalkádja játszódott le. Gyertyák repkedtek a levegőben, tűzcsóvák csapódtak le keresztül-kasul. A lány megijedt s futni kezdett, a tömegen keresztül kinyomakodott a kertbe, ahol egy kicsit csendesebb lett. Fogta a fejét s szédült is egy kicsit.

A férfi természetesen követte. Rosszallóan nézett rá,  mint egy rossz gyerekre, aki kiborította a tejes üveget, s takarítani kell majd utána.

-Mit akarsz tőlem? Hagyj elmenni! Nem illünk egymáshoz!

- Még nem ismersz, majd ha megismersz, megkedveljük egymást Fiona!

- Honnan… honnan tudod a nevem?

-Én mindent tudok rólad. Még azt is amit te nem tudsz magadról.

- Akkor azt is tudod, hogy hacos vagyok, az emberek számítanak rám, hogy megmentem őket.

-értem, de mikor fogsz végre magaddal törődni? Ők úgyis elfelejtenek, de én, csak én leszek mindig melletted.

-Hányszor voltál magányos? Hol voltak a barátaid, amikor egyedül sírtál?

- ez nem tartozik rád.

-Dehogy nem figyeltelek, s láttam mennyit szenvedtél, s tudod erősebb vagy mint gondolnád.

-akkor engedj, el, hisz az életem a harcokból áll, ez vagyok én. Nem ez a ékszerekkel feldiszített karácsonyfa:D

- miért csinos vagy? Nem fogadod el, hogy te is lehetsz törékeny nő?

-nem én harcos vagyok, s kérem vissza a páncélomat.

-ha ragaszkodsz hozzá!

-ragaszkodom.-ekkor szaltózott hátra egyet a lány s szélsebesen futni kezdett.