lepkéi lelkünknek,
tova repültek,
hiába ültek,
szívünkön,
a dobpergőn.
távol voltunk,
haragudtunk,
egymásba fulladtunk,
majd ismét aludtunk.
dialógusok, volt túl sok,
elért már többször a sokk,
pedig nem volt ok.
te mindig mással,
én egyedül,
ki dalt hegedül,
de nem hallja fül.
ki tölti be az űrt?
egy távoli kürt?
vagy tova repült,
az érzés majd
újat szült,
mely kihűlt?
0 Comments:
Megjegyzés küldése